Gondolatok Hírek

Adventi koszorúkészítés a Tiszántúli Református Egyházkerület Cigánymissziójának támogatásával

A Tiszántúli Református Egyházkerület Cigánymissziója az idén is igény szerint
minden Egyházmegyét 50-50 db adventi koszorú készítéséhez szükséges adománnyal
támogatott.
A Csongrádi Református Egyházmegyében ez az adomány a Magyarcsanádi Református
Általános Iskola és Óvoda közreműködésével jutott el a családokhoz úgy, hogy a megérkezett
alapanyagokból a gyerekek saját maguk készítették el az adventi koszorúkat.
Iskolánkban már a múlt héten elkezdődött az adventi készülődés, felnőtt és gyerek
lelkében minden egyes nappal egy kicsit közelebb kerülünk karácsony ünnepéhez. Ez a
péntek délután, a várakozást még örömtelibbé tette, minden gyermek izgatottan várta mi is
fog történni, milyen kézműves foglalkozás lesz, ahol iskolánk apraja – nagyja és a felnőttek is
részt vesznek.


Már a kézhez kapott alapanyagok elvarázsolták a jelenlévőket. Mindenki csillogó
szemmel bontogatta és válogatta a szebbnél szebb díszítőelemeket. A gyerekek lázban égve,
izgatottan tervezték meg az adventi koszorúkat. Boldogan álltak neki terveik
megvalósításának.
Az eredmény pedig 57 darab csodaszép adventi koszorú lett. Önfeledten, büszkén,
mutogatták egymásnak és nevelőiknek a műveket, és alig várták, hogy a fényképezőgép
lencséje elé álljanak, kezükben az ünnepi dísszel.
Ezek a csodaszép, gyerekkezek nyomait őrző, adventi koszorúk az idén minden
iskolánkba járó gyerek családjának asztalát díszítik, és reméljük, öröm, hála és büszkeség tölti
el a szülőket minden egyes alkalommal, amikor meggyújták a gyertyákat. Hálásan köszönjük
a TTRE Cigánymissziójának támogatását!

Baranyi Bettina
Igazgató

Még szintén kedvelheted...