A reformációról általában megszoktuk, hogy megjelöljük kezdőpontnak 1517. október 31-ét, MIKOR Luther Márton 95 pontját megvitatni hívja a Wittenbergi vártemplomba az embereket. Ám ez nem ilyen egyszerű, hiszen ennek voltak előzményei Európa-szerte, így Hollandiában is. Egyébként Nyugat-Európa keresztyénné válását Kr. u.476-tól, a Nyugat-római Birodalom hanyatlásától 1000-ig tartó folyamatra becsülhetjük, vagy akár 1500-ig, mire a keresztyén gondolat- és életvitel igazán személyessé vált. Először a nem-keresztyén gyakorlatot (praktikákat) kellett kikapcsolni a köztudatból, majd keresztyén életszabályokat kellett közösségi és egyéni szinten ismertté tenni, s csak ezt követhette a normák és értékek belső elsajátítása. Át kellett gondolni a parókiális életet, meg az egyház által kínált gondolatokat Istenről, ördögről, mennyről és pokolról, Máriáról és a szentekről, valamint a személyes kegyességi életet gyónásról, bűnbánatról, imádkozásról és jócselekedetekről, tisztítótűztől való félelemről és Isten kegyelmében való reménységről.
Waldensek (Wald Peter), John Wycliff (1330-1384),Anglia- hitvallás papok nélkül is. Husz János (1360-1415) –egyházi korrupció ellen támad, Girolamo Savonarola (1452-1498) – dominikanus szerzetes—bűnbánatra hív- máglya.
HOLLANDIÁban is voltak előfutárok. Közöttük az egyik HANZA városból, Deventerből (1.ábra) származó polgármester fia, Geert Grote (1340-1384), aki nem készült keresztyén életet élni, egyházi életet megreformálni sem. Élete elejéről úgy vallott, hogy „vétkeztem minden zöld fa alatt, és minden halom tetején”. Egy nagy betegségét követően határozta el magát Jézus Krisztus követésére. „tennünk kell olyan dolgokat is, amikben megmaradunk”. Feladatul tűzte ki Jézus Krisztus szenvedéseit újra átélni, követni szenvedését, bűnbánatát és vezeklését. Moderne Devotie (modern lelkiség)-nek nevezte mozgalmát, mely hatásos újra átgondoló mozgalom volt, és az egyházon belőli visszásságok ellen fordult. Többek között a papok partikuláris gazdagsága ellen, s akik nem tartották be az erényes élet gyakorlatát. Önmaga a csupasz testén durva ruhát viselt, csomókkal és göbökkel, úgy tartotta, a szenvedés közelebb visz Istenhez. A modern ember számára elképzelhetetlennek tartotta ezt a viselkedést. Bűnbánatra hívó prédikátorként járta az országot, szigorú erkölcsi normát képviselve, bűnt és bűnöst ostorozva. És mivel nemcsak figyelemfelkeltően viselkedő kegyes ember volt, hanem fenomenálisan jó prédikáló is, sikerült nagy tömeget vonzania. Leghűségesebb követői az első keresztyének testvéri közöségét kívánta élni, megújuló lelkiséggel. Közössége nevét viseli Kampenben ma is Bruderstraat, Bruderweg nevet viselő utca. Közösségének komoly vállalása volt könyvek gyűjtése és másolása, amit könyvéhség-nek nevezett. Kemény kritikáját az egyházi felsőség nehezen viselte, hallgatási (prédikálási) tilalmat parancsoltak rá. 44 éves korában pestisben halt meg, Deventerben.
Legismertebb követőjét és lelki rokonát Kempis Tamásként (1380-1471) ismerhetjük. Krefeld melletti Kempenben született a Rajna mellett, 12 évesen költözött be a Windesheimi kolostorba, Zwolle mellett. Ikolái után innen Nebelerbergbe, egy Ágota-rendi kolostorba ment, ahol bátyja, János volt a prior. Néhány rövid kitérő után itt szolgált a haláláig. 34 évesen lett pap. Kegyes és tanulmányozó alak volt. „Egy könyvvel behúzódni a sarokba” kifjezés tőle ered. (Met een boekje in een hoekje) Barátságos, Istenre figyelő, latint és a Bibliát jós ismerő ember, hiszen legalább négyszer végig lemásolta azt. Munkáiban Bibliaismeretét hangsúlyozta legszívesebben a latin nyelven írt munkáiban. Munkáinak egyike klasszikussá lett a vallásos irodalomban: De imitatione Christi ((Krisztus követése). 4 traktátusból álló útmutatója Istent keresőknek szól, melyet több, mint 100 nyelvre lefordítottak, és a Biblia mellett az egyik legelterjedtebb keresztyén írás. Idős korában, 91 évesen halt el. Amikor I. János Pál pápa1978-ban, nem sokkal a megválasztása után elhalt, éppen ezt olvasta. 1897-ben az Utrechti érsek leplezte le mellképét. Képe a Deventeri latin iskolában található meg, többek között a humanista Desiderius Erasmusé (1466-1536) mellett. 2004-ben a leghíresebb hollandok közüli közvéleménykutatáson mégis csak a 71. helyet nyerte meg.
A kálvinizmus és a népi karakter egybeesése Ábrahám Kuyper í1837-1920) munkásságán látszik. Forradalom-ellenes vezetőként is fontos volt elfogadhatóvá tenni a 19-20. század fordulóján, hogy a régi igazi holland népből sosem lett kipusztítva Kálvin tanítása. Így idézi a „kálvinizmus” c. előadásában, hogy a polgári szabadság fogalma Hollandiában nem az istentelen francia forradalomnak a terméke, hanem a protestáns morállal függ össze. Ennek látja következményeként azt, hogy a szabadság leginkább a protestáns országokban, mint Angliában, Svájcban és az Egyesült Államokban – Hollandián kívül – virágzott leginkább. Énekeivel is próbálta követőit, a „mi kis puritán és kálvinista népünket” mozgósítani. Teológiai tanári tanszékét súlyos betegsége miatt elhagyta, majd svájci gyógykezelés következett, gyógyulása után pedig pártja vezetőjeként a „történelmi kálvinizmus” irányzatának atyja, s lett elismert vezetőjeként miniszterelnöki széket tudomásom szerint két cikluson át elfoglalva.
Gilicze András
ny. esperes
