Január utolsó vasárnapján, a délelőtti istentiszteletet követő szeretetvendégünkön dr. Csupor Dezső gyógyszerész presbiterünk tartott előadást “Egészségesnek maradni télen is” címmel.
Valamennyiünket érintő, és közérthető módon elénk tárt, tudományos kutatásokkal bizonyított tanácsait a Példabeszédekből vett, a test és a lélek összefüggésének leírásával kezdte – “Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek. ” -, és a folytatást is innen kiindulva építette fel.

Szó esett az egészséges, szélsőségektől mentes étkezésről, a test válaszairól, a téli étrend kialakításáról, a gyógyszerek mértékletes használatáról. A savanyú káposzta otthoni elkészítéséről írt receptjét fényképezve, jegyzetelve fogadták a lelkes hallgatók.
Az előadást követő sok kérdés, és a szellemes válaszok könnyen emészthetővé tették az elmondottakat, valamint a teával kínált finom süteményeket, melyekért asszonykörös testvéreinknek mondtunk köszönetet.
A jó Isten adjon nekünk egészséges új évet, testünkre, lelkünkre odafigyelő, okos életvitelt!
Kereskényi Sándor
lelkipásztor