Hírek

Istent dicsérő hangok

Az új év első zenés áhítatára január 16-án este került sor Szegeden a Honvéd téri templom gyülekezeti termében. A Gál Ferenc Egyetem gitár tanszakos hallgatói nagy örömmel vártak arra, hogy nemzetközi versenyekre készülve, “hazai” közönség előtt adják elő a hangszereikre írt műveket.

Kereskényi Sándor lelkész a Zsoltárok könyve 33. fejezete első három versének magyarázatával adta meg a koncert kezdőhangját. A hat fiatal előadó közel egy órás hangversenyen szólaltatta meg a klasszikus gitármuzsika mestereinek darabjait, melyek a brazil népzenét ötvöző számokkal kezdve, barokk és romantikus szerzők darabjain keresztül vezette a hallgatóságot kortárs zeneszerzők alkotásának felcsendüléséig.

A Villa-Lobos, Visée, Torroba, Brouwer, Bach és Dowland ismert, és ritkán hallható műveit igényesen eljátszó hallgatók játékát Bozóki Andrea tanárnő vezette fel a szerzőkről és a korról szóló érdekes történetekkel.

Megköszöntük Istennek a szépet, amit a hangokkal teremtett világunkba.

“Adjatok hálát az Úrnak citeraszóval, tízhúrú lanttal zengjetek neki!”

Kereskényi Sándor
lelkipásztor

Még szintén kedvelheted...