Hírek

Egyházmegyei Diakóniai Csendesnapon lehettünk együtt

2025. március 29-én megpezsdült a forgalom Szegeden, a Kálvin tér környékén. A Csongrádi Egyházmegye több pontjáról érkeztek azok a gyülekezeti tagok, akik vagy érdeklődtek a diakónia iránt, vagy éppen szociális intézményben dolgoznak.

Előadóink nagyrésze távolabból érkezett, így mire 9.15-kor megkezdődött az áhítat, volt is, aki nem jutott át a határon.

Az alkalom Ige köszöntéssel kezdődött meg, hiszen a diakónia, a szeretetszolgálat alapja és indítója Isten Igéje, bennünk munkálkodó Szentlelke által.

Mándi Kitti, Hódmezővásárhely csúcsi lelkipásztor Mt 25, 34-40 alapján indította el a napot, emlékeztetve rá bennünket, hogy túl a szakmai programokon, módszereken, akciókon, a forgalmas mindennapokban tanúsított viselkedésünk is diakónia legyen, Isten szeretetének követei vagyunk.

Ezt követően Birinyi Márk, a Református Szeretetszolgálat főigazgató-helyettese tanította a megjelenteket arra, honnan is indul a diakónia, merre haladt az idők folyamán, és az intézményes diakónia hazánkban milyen fő mérföldköveket élt meg. Elgondolkodtató, egyszersmind inspiráló volt hallani azokról, akik minden addigi akadály ellenére meghallották Isten hívását, meglátták a szükséget és nem féltek cselekedni. Adja Isten, hogy ha mi látjuk meg a szükséget és halljuk meg a hívást, mi se legyünk bátortalanok!

Erre a buzdításra hallgatva hálát is adtunk azokért, akik önkéntes munkát végeznek az egyházmegyében. A jelenlévőket emléklappal köszöntöttük, a többieknek ez úton szeretnénk kifejezni hálánkat az Isten szolgálatába ajánlott munkaórákért.

Közepesen hosszú kávészünet után a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány területeivel ismerkedhettünk meg, ebben Mándi Ferenc és Németh Tímea volt segítségünkre. Győri Judit segítségével ízelítőt kaphattunk a Szeretethíd idei lehetőségeiről (szeretethid.hu).

Majd, hogy betekintést nyerjünk egy jól működő gyülekezeti diakóniába, Kabai Virág, a Kecskeméti Református Egyházközség Diakónusa tett bizonyságot szolgálatukról, felmutatva sok-sok jó példát a gyülekezeti tagoknak. Ispiráló előadása és a szolgálat iránti szeretete magával ragadott bennünket.

A nagy szervezeti keretek után közelítettünk megyei lehetőségeinkhez, ebben volt segítségünkre Horváth Imre, a Szentesi Református Idősek Otthonának vezetője, bemutatva milyen egy valóban – nem csak névleg – református Idősotthon.

A kiadós ebéd után – bár csak képzeletben – a határon túlra utaztunk, és Halász Dániel segítségével a Szerbiai Református Keresztyén Egyház diakóniai munkájával is megismerkedtünk.

Mindezek után Birinyi Márk vezetésével morzsaszedegetésre került sor. Hálát adtunk a nap örömeiért, és imádságban hordoztuk az időközben a templom előtt elkezdődött melegétel osztást.

Búcsúzóul igéskártyán vihettünk magunkkal igét, emlékeztetve a feladatra:

„Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét.” Galata 6:2

Isten legyen érte a dicsőség!

Mándi Ferenc 
egyházmegyei diakónus, az alkalom szervezője

Még szintén kedvelheted...