Szegeden, a Honvéd téri templomban anyák napján tartott délelőtti istentiszteletünkön az első korinthusi levél 13. fejezetének 4-8 verseivel kerestünk kapcsolódási pontot Isten szeretete, és az édesanyák szeretete között. Szentlélek Isten segítségével: megtaláltuk.
Így, az Úr jelenlétében fogadtuk néhány hittanos gyermekünk alapos felkészültséggel előadott, édesanyákat köszöntő bizonyságtételét.
Záróénekünk éneklése közben a gyerekek “eltűntek”. A templomkapuban találkoztunk velük újra, ahol egy-egy cserép rózsával köszöntöttek minden édesanyát, és leendő édesanyát. Néhány perccel később, az édesanyákra fókuszáló napunkat szeretetvendégségen folytattuk tovább templomunk gyülekezeti termében. A színpadon az édesapa-lelkész moderálásával öt édesanya mesélt természetükből eredő hivatásuk hol könnyeket, hol nevetést kiváltó időszakairól.
Istenünké minden hála azért, amit az édesanyákon keresztül adott, és folyamatosan közvetít számunkra.
Kereskényi Sándor
lelkipásztor