Hírek

Nyitott Templomok Napja – Székkutason

Harmadik alkalommal csatlakozott a székkutasi református gyülekezet az Ars Sacra rendezvénysorozat Nyitott Templomok Napja programjához. Öröm ez a gyülekezet és település életében, hiszen a színes programok hozzájárulnak a templom ismertségéhez. Nagyon fontosnak tartottuk eddig is, hogy a templomban fellépők valamilyen módon kapcsolódjanak református hitvalló közösségünkhöz. Így esett először a választás a hódmezővásárhelyi Rákóczi Kocsmája zenekarra, mely a Susáni gyülekezetben alakult meg, majd a második évben a Szegedi Ökumenikus Kórus volt vendégünk.

2025-ben jól ismert fellépő érkezett közénk Mészáros János Elek személyében. Az előadó amellett, hogy országos televízióban nyert tehetségkutató versenyt, számos szakmai kitüntetés birtokosa. Azonban ami miatt rá esett a választás, az az, hogy hitvalló református, gyülekezetének presbitere. Ez pedig érződött a koncertjén is. 

A jól ismert slágerek között hitvallást tett Istenbe vetett hitéről, valamint bátran felvállalta hogy van élet akkor is, ha nem engedjük, hogy sodorjon minket a szekuláris világ. Slágerek, hazaszeretetről szóló énekek és Istent dicsérő dalok is felcsendültek, a koncert vége felé pedig a református énekeskönyv énekeit közösen énekelhettük el. Meghatottan hallgattuk, dúdoltuk a szép énekeket.

Hálás szívű közönség indult hazafelé a koncertet követő szeretetvendégség után.  Ifjú és idős egyaránt megtalálta a neki szóló üzenetet e kedves, alázatos, őszinte ember társaságában. Hálás a vagyok a gyülekezet presbitériumának azért, hogy támogatott a program megvalósításában, a szeretetvendégség asztalainak megtérítésében.

Jövőre ismét találkozunk, az akkor már 100 éves székkutasi református templomban!

Mándi Kitti
lelkipásztor

Még szintén kedvelheted...