Hírek

REFISZ táborban jártunk

Gyülekezetünkből három fiatal figyelt fel a hirdetésre, amit egy tavaszi református ifjúsági napon hallottak: A Református Fiatalok Szövetsége nyári tábort tart Balatonszárszón a Soli Deo Gloria konferenciatelepen.

 Együtt vonatoztunk el a varázslatos helyre, ahol 350 (nem elírás, háromszázötven) fiatallal, 13-25 évesekkel volt lehetőségünk csodaszép dicséreteket énekelni zenekarral kísérve, és tanultunk a Biblia alapján imádkozni. A téma ugyanis ez volt: Kapcsolódni vágyom – imádság. Ennek a korosztálynak különösen fontos, hogy legyenek kapcsolatai, méghozzá értékes, időtálló, megbízható kapcsolatai; akár szülőkkel, barátokkal, gyülekezeti tagokkal és Istennel. Minden délelőtt lelkipásztori előadást hallgattunk a témában, majd korosztályonként kisebb csoportokban beszéltük meg, dolgoztuk fel a hallottakat. Esténként Jézus szeretetét bemutató istentiszteleteken, evangelizáción lehettünk együtt, lehengerlő prédikációkat hallgatva. Bár az idő előrehaladtával egyre fáradtabbak lettünk az esti beszélgetés-maratonok miatt, de mégis megtartották a figyelmünket az előadók, szolgálattevők. S ha valakiben megérett a szándék és megérintette Isten Lelke, imaszolgálatosoktól kérhetett segítséget az Úr színe elé lépni könyörgésben, hálaadásban, megtérésben. Minden nap többen mondták el a népes ifjúsági gyülekezet előtt, hogy Jézus Krisztust választották életük Megváltójának, mert most megértették a Lélek vezetésével, hogy másként nem élhetnek tovább, csak Krisztust követve. 

A Refisz egy támogatásokból élő szervezet, úgyhogy még inkább csodálatos, hogy a költséges táborozást elérhetőbbé tudták tenni a különböző adományok ilyen sok diák számára. A barátokat, élményeket nem feledjük, jövőre is ott leszünk – Deo volente.

Matosné Bokor Anikó, lelkipásztor

Még szintén kedvelheted...