A Don-kanyarban hősi halált halt magyar katonák emlékére rendezett alkalmon, 2024. január 13-án, a Jezsuita templomban elhangzott beszéd
Emlékező, Gyülekezet! Keresztyén Testvéreim! Magyar Véreim!
Máig ható, fájó sebe, katasztrófája történelmünknek az, ami a Don-kanyarban történt 81 esztendővel ezelőtt. Szinte nincs olyan magyar család, akinek egy-egy hozzátartozója ne halt volna meg az áttörés következményeként, és ne nyugodna ma is idegen földben. Nálunk boldogabb fejlődést befutó nemzetek éveken át emlékezhettek a II. világháborút megjárt, becsülettel a frontokon helytálló katonáikra, tőlünk több mint 40 esztendőre még az emlékezés lehetőségét is elvették! Jó, hogy most már legalább emlékezni szabad! Mert van mire, és kire!
MA, az elmúlt évektől eltérően a másik oldalon állók szemszögéből szeretném megközelíteni e tragikus eseménysort, rámutatva arra, hogy minek is voltak kitéve magyar véreink 1943. január 13-24-ig a végtelen orosz hómezőkön.
2007-ben nyíltak meg az orosz levéltárak, a publikálások igazán azonban 2015-ben kezdődtek meg, ugyanis online módon is kutathatókká tették azokat. Tavaly, karácsonyra magyar nyelven is megjelent egy könyv, amely a témával foglalkozik. (Ványai Márton A Magyar 2. Hadsereg Doni katasztrófája Szovjet hadműveleti iratok és emlékezések tükrében, 1943. január 12-24.
A január 5-re elkészült hadműveleti tervek hihetetlenül részletesek. Három csoport indított támadást. Az első 12 km-en, 672 aknavető, 752 löveg, 492 rakéta sorozatvető. A második 8 km-en, 483 aknavető, 377 löveg, 376 rakéta sorozatvető, a harmadikon 12 km-en 673 aknavető, 654 löveg, 132 rakéta sorozatvető. Az oroszok még így is 15% veszteséggel számoltak. Támogatta a támadást 71 vadászrepülő, 78 csatarepülő, 98 bombázó. 173 tonna bombát dobtak le, 1550 reaktiv lövedéket használtak, 8000 nehézgéppuska, és 140 000 fedélzeti géppuska lőszert. Mintha 6-8 méterenként állt volna fel ez az irtózatos erejű tüzérség. És, akkor még nem szóltunk a T-34-es tankok hatalmas tömegéről.
Megdöbbentő volt számomra az,az előbb felsoroltak ellenére is, hogy a félelem legyőzéséhez mit használtak az oroszok, hogy felülírják a legősibb emberi ösztönt, a túlélés ösztönét. Ezt legegyszerűbben valamilyen szer használatával érték el a történelemben. Az oroszok az alkoholt, ezen belül is a vodkát választották e célra. A voronyezsi front tervezésekor ezt elő is irányozta a szovjet parancsnokság: az áttörés sikeréhez legalább annyira fontos több ezer liter vodka, mint a megfelelő mennyiségű lőszer és üzemanyag. „A tűztámogatás alatt az orosz gyalogság minden rejtőzést és szabályt mellőzve tömegesen gyülekezett előre. Tisztek érzéketlenül, minden tűzzel szemben folytatták a tájékozódásukat és távcsővel való felderítésüket. A tömegben támadó gyalogságnak legjellemzőbb vonása, hogy minden tűzzel szemben érzéketlen volt. ennek okát abban látom, hogy a megvizsgált hullákon és a fogságba esetteken a teljes leittasodás jelei voltak kétség nélkül megállapíthatók. „ írta egy magyar tiszt.
Orosz tüzérségi felderítő szavai: “Támadásba lendültünk, és úgy zúdultunk rá a magyarokra, ahogy a hó az ember fejére. A saját lövészárkaikban pusztítottuk őket”
Az oroszok a hadművelet tervezésekor 30 nap alatt 15%-os veszteséget kalkuláltak. Ez mintegy 24 ezer főt jelent. Ehhez képest, ezt a létszámot 13 nap alatt elérték, ami azt mutatja, hogy kétszeres veszteséget szenvedtek a tervezettekhez képest, azaz a hatalmas hátrányban harcoló magyar katonák sokkal vitézebb módon álltak helyt, mint ahogy azt a legpesszimistább orosz forgatókönyvekben gondolni merték.
„Az előkészületek komolyságából, a felvonultatott alakulatokból, és a tűzerőből látszik, hogy a szovjetek nem bízták a véletlenre a hadművelet kimenetelét, és a harc egyenlőtlen volt. A magyar honvédek és tisztjeik mindent megtettek, amit ilyen helyzetben tenni lehetett. A szovjet anyagi és személyi veszteségek ismeretében talán még többet is. Nem lehet kétséges, mind a szovjet, mind a magyar hadviselő fél úgy kűzdött, ahogy csak bírt: tűzzel-vassal.”
Legyünk hát büszkék rájuk, legyünk büszkék arra az áldozatra amit hoztak, és legyünk így hálásak nekik!
Hősi halottainknak legyen csendes és békességes nyugovása – bárhol is nyugszanak, legyen dicsőséges a feltámadásuk a Krisztus érdemébe öltözötten, és legyen áldott az Ő emlékük minden magyar szívében. Ámen
Juhász András, esperes