Hírek

Ajándék Bibliák az Élő ige évében

Az Egyházmegyei Közgyűlések mindig ünnepek számomra. Ünnepek, mert hátra tekintve láthatjuk, hogy mit tett Isten velünk, és általunk, ezért hálásak vagyunk, és egyben mindig kifejezi, mint minden ünnep a jövőbe vetett hitünket: van értelme, célja a munkánknak, szolgálatunknak, akkor is, ha a magvetés szolgálatának eredményét nem mindig látjuk, és az általunk elvetett mag lehet, hogy csak később szökken szárba. 

Idei, éves rendes közgyűlésünk is ilyen alkalom volt, amikor megállva Isten színe előtt megvallhattuk, hogy mit végeztünk el, mit mulasztottunk, miben vagyunk erősek – általa, és melyek gyengeségeink. 

A Közgyűlés utolsó napirendi pontja ezen ünnepünkön belül is felemelő volt! Az Egyházmegye Tanácsa úgy döntött, hogy jelentős összeget elkülönítve erre a célra, 500 középméretű Bibliát vásárol, amelyeket térítésmentesen ad át a kebelbeli gyülekezeteknek. Minderre, az Élő Ige éve alkalmából került sor, kihangsúlyozva a tényt, hogy Isten élő igéje a Szentírás, amelynek alapos és gyakori tanulmányozása elengedhetetlen hitünk megtartása, megerősítése érdekében. Az Egyházközségek jelenlévő képviselői nagy örömmel fogadták az adományt, amelyeket fel is címkézett egy drága lelkésznő, arra utaló felirattal, hogy a Bibliák ajándékok a gyülekezetek számára. Az egyházmegye gyülekezetein kívül kapott a Bibliákból, a megye területén szolgáló tábori lelkész, valamint az egyetemi gyülekezet is. 

 Pár órája pedig már meg is kaptam egy kis gyülekezet lelkipásztorának válaszát, aki képeket küldött az Úrasztalára helyezett Bibliákról, és a következőket írta:  „Köszönjük a közgyűlésen átadott Bibliákat, erről küldök képet, hogy Maroslelén milyen jól néznek ki az Úr asztalán és megjegyeztem istentisztelet végén, hogy ez bizony felkérés keringőre, illik használni, ha kaptuk .”

Isten áldása legyen mindazokon, akik olvassák majd Isten élő üzenetét, és életüket a Szentíráshoz, mint zsinórmértékhez igazítják. 

Juhász András
esperes

Még szintén kedvelheted...