Áldás, békesség! Békesség Istentől!
Ha meghalljuk e szót „Trianon”, közel 100 esztendő után is belefájdul szívünk.
Eszünkbe jut, hogy volt idő, amikor a Kárpátok gyönyörű hegyvonulata volt a természetes határunk, az Adria kék vizéhez útlevél nélkül jártak eleink, az, hogy a Tisza tényleg magyar folyó volt.
Eszünkbe jutnak csodás városaink: Kolozsvár, Újvidék, Munkács, Székelyudvarhely, Lőcse, vagy éppen az idén Európa Kulturális fővárosaként bemutatkozó Kassa, ahol magyar nyelvű feliratot elvétve talál már csak kereső tekintetünk.
Eszünkbe jut Házsongárd, „A Boldog Feltámadás Reménysége Alatt” (ABFRA) ott megpihenő feledhetetlen halottaink, Szojva lágerében méltatlanul elpusztított tízezrek, vagy éppen a Délvidéken ma is jeltelen sírokban nyugvó több mint 40 000 magyar vérünk.
Valljuk meg, fájnak ezen dolgok, és az, hogy sokszor úgy érezzük, nem tudunk mit tenni, széthull nemzetünk. Az a nemzet, amely túlélte a tatár, a török, a német, az orosz megszállást, amely élt három részre szakadtan, és mégis csodálatos módon életben maradt. Más népek sokkal kevesebb pusztítás hatására is eltűntek a történelem süllyesztőjében. Miért volt ez lehetséges? Isten megtartó kegyelme volt az, amely évszázadokon át megőrzött bennünket, és a benne való közös hit volt megmentőnk!
Úgy vélem, hogy ma is bízhatunk Isten megtartó kegyelmében, amely nem véletlenül őrzött meg bennünket vérzivataros évszázadokban. Azért tartattunk meg, mert célja van népünkkel-nemzetünkkel! Ezt a célt azonban Benne találjuk meg, és csak a belé vetett közös hitben van megtartó erő! Ezért van csodálatos jelentősége olyan alkalmaknak, amelyeken magyar véreinkkel találkozhatunk, és ennek a találkozásnak a vérségi kötelékeken túl, a Krisztusba vetett hit a közös alapja!
Legyen a történelmi Békés-Bánáti Református Egyházmegye – vagy ahogy egykori pecsétek lenyomatán olvashattuk „KÖRÖS-MAROS KÖZI SZENT TÁRSASÁG„ – gyülekezeteinek első találkozója ilyen alkalom, amikor a közös vérségi kapcsolatokon túl, a hit egységében is együtt vagyunk!
Makó 2013.
Juhász András
