Hírek

Országos református tanévnyitót tartottak Hódmezővásárhelyen

A tanévnyitó az alábbi linken megtekinthető:
https://mediaklikk.hu/video/szertartas-kozvetites-2022-orszagos-reformatus-tanevnyito-hodmezovasrhelyrol

A növekedéssel járó feladatok

Isten segítségét kérték a most induló, 2022/2023-as tanévre az Országos Református Tanévnyitó résztvevői. Az eseménynek Hódmezővásárhelyen, a Balogh Imsi Sportközpont adott otthont. Az ünnepségre az ország minden pontjából érkeztek református intézményvezetők, pedagógusok és diákok egyaránt. A lelki útravaló mellett szó esett az intézmények előtt álló feladatkról, mint például a KRÉTA-rendszer bevezetése.

Az országos református tanévnyitó istentisztelettel kezdődött. Bán Csaba, ótemplomi lelkipásztor a tanévnyitó-istentisztelet elején kiemelte, a városban működő Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium jövőre ünnepli fennállásának 300. évfordulóját. A jubileumi évre már korábban elkezdtek készülni, számos felújítás, beruházás történt.

bancsaba_bazanthivola.jpg
Bán Csaba lelkipásztorFotó: Bazánth Ivola

KÜLÖNLEGES VERSENYPÁLYA

Az igehirdetést Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke tartotta. Pál apostol Korinthusiaknak írt első levelének 9. részéből olvasott fel: „Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és engedelmessé teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.”

feketekaroly_bazanthivola.jpg
Fekete Károly püspökFotó: Bazánth Ivola

A püspök elmondta, hogy miként a sportolók készülnek a versenyekre, úgy kell a keresztyén nevelésre, életútra készülni. A keresztyén élethez testi-lelki-szellemi kondíció szükséges. Kiemelte: a küzdelem, a teljesítmény és a hit összefügg, és ezek alapvető jegyek a keresztyén oktatásban. Ebben a versenyben nincs versenytárs. Mindenki lehet befutó, mert Krisztus ezt lehetővé tette csapatának – fogalmazott a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Elmondta, a keresztyén iskola a külső megmérettetések mellett a lelkünk mélységét is figyelembe veszi. Meglátása szerint sokan lemaradnak útközben, mert más utakat választanak, nem izgatja őket a teljes táv, elmegy a kedvük, vagy elvették tőlük, ezért leálltak. Sokan viszont menet közben felébrednek, emelik az iramot és beállnak Krisztus seregébe, ezért is kiemelkedően fontos a keresztyén iskoláztatás.

hodmezovasarhely_tanevnyito_baznathivola.jpg
Iskolazászlók a hódmezővásárhelyi református tanévnyitónFotó: Bazánth Ivola

A pedagógusok célja a nevelésben és az oktatásban egyaránt, hogy szolgálatuk nyomán tanítványaikból ki tudják hozni azt, amit Isten beléjük teremtett. Ehhez stabil és támogató hátteret nyújthat a szakmai közösség és a megbecsülés. Pál apostol szavaira utalva a püspök kiemelte még, hogy futni csak céllal érdemes. A keresztyén ember céltudatos. A célban nem másra, mint a bennünket váró Krisztusra emelhetjük tekintetünk. Ezért a keresztyén oktatás olyan szolgatársakat vár, akik célratörők, összeszedettek, egész személyiségüket tudják mozgósítani ebben a küzdelemben és a diákjaikra koncentrálva tanítanak – zárta az igehirdetést Fekete Károly püspök.

kozonseg_hodmezovasarhely_tanevnyito_baznathivolajpg
Fotó: Bazánth Ivola

HIVATÁS EGY ÉLETRE

Az igehirdetést követően Bruckner László, a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálatának főigazgatója a pedagógusok hivatásának mondta, hogy a jövő nemzedékét nevelik, növelik. Azt kívánta, hogy maguk a pedagógusok is növekedhessenek hivatásukban és áldássá válhassanak tanítványaik számára. Az iskolát elvégezve olyan generációk formálása szükséges, akik a láthatón túl látják a láthatatlant, akik az odafent valókkal törődnek, nem a földiekkel. – Ez a többlet nemcsak vallásunkban van meg, nem a templomokban, hanem bennünk lakozik – fűzte hozzá a szolgálatvezető.

brucknerlaszlo_hodmezovarashely_tanevnyito_baznathivola.jpg
Bruckner László szolgálatvezetőFotó: Bazánth Ivola

A kihívások kipróbálnak minket, mondta. Ilyen idők következnek most. Isten hívta a pedagógusokat erre a hivatásra, hogy a gyerekeket neveljék, hogy emberségben és ismeretben, de hitben is felnőtté váljanak.

SZELLEM, TEST ÉS LÉLEK NEVELÉSE

Az eseményen Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár megköszönte a református oktatási intézményeknek a közreműködést a koronavírus járvány okozta kihívásokban, a távoktatás lebonyolításában tanúsított segítségüket. Megfogalmazása szerint az egyházi intézmények kiemelkedő szereppel bírnak a szellem és a test mellett a lélek fejlesztésében is. Hangsúlyosnak nevezte a hittanoktatás és a református pedagógus képzést is.

maruzsazoltan_bazanthivola.jpg
Maruzsa Zoltán államtitkárFotó: Bazánth Ivola

Az államtitkár az intézményvezetőknek tartott értekezleten beszélt a bérkonvergenciáról, amelynek lényege, hogy 2028-ig a pedagógusok keresete elérje a diplomás átlagbér legalább 80 százalékát. Kitért a nyugdíjas pedagógusok foglalkoztatására és a digitális kompetenciamérés jelentőségére. Az egész világot súlytó energiaválsággal összefüggésben kiemelte: nem készülnek online oktatásra, a kormányzat részéről mindent elkövetnek, hogy hagyományos rendben, felfűtött iskolákban tanulhassanak a gyerekek.

Ugyancsak az intézményvezetőknek tartott tájékoztatón a KRÉTA adminisztrációs rendszer használatát ismertette Füzi Mariann, a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálatának Tanügyigazgatási osztályvezetője. Tájékoztatása szerint az elektronikus naplót a 2023/2024-es tanévtől valamennyi református intézményben be kell vezetni.

fuzimariann_hodmezovasarhely_tanevnyito_bazanthivola.jpg
Füzi Mariann osztályvezetőFotó: Bazánth Ivola

A szakember kitért arra, hogy a magyarországi református oktatási intézmények 25 százaléka már használja ezt, de valójában 75 százalékot tesz ki azon iskolák aránya, amelyek már kapcsolatba kerültek a rendszerrel vagy tervezik bevezetni. Újdonságként hozzátette, hogy a KRÉTA használata minden református intézmény számára szeptembertől ingyenes lesz, ott is, ahol már működik. A szakember a rendszer előnyei közé sorolta egyebek között a papíralapú nyilvántartás megszűnését, a fejlesztések a felhasználói igények szerint történnek, állandóan ügyfélszolgálat áll az oktatási intézmények rendelkezésére, emellett, teljes körű oktatási anyag érhető el a közös rendszerben. Az online nyilvántartás előnyének nevezte, hogy valós idejű adatok állnak az intézményvezetők rendelkezésére, például a tanulók teljesítményét figyelemmel lehet kísérni, ami segíthet csökkenteni vagy akár elkerülni a lemorzsolódást.

Forrás: Ivády Zsuzsa https://reformatus.hu/oktatas/hirek/a-novekedessel-jaro-feladatok-orszagos-reformatus-tanevnyito-hodmezovasarhely/?fbclid=IwAR3gyDxyUwbas7e12jJoWH7_oTI4Lit6v6cEIrK3Q3KxKm5lL5MDkkv4JM8

Még szintén kedvelheted...