Hírek

Házasság Hete 2024. Szeged

A Házasság Hete gazdag szegedi programsorozatának záró alkalmára február 18-án vasárnap délelőtt került sor a Honvéd-téri református templomban.

    A nyolc nap szervezési munkáinak nagy részét református, evangélikus, baptista segítőikkel együtt a Katolikus Ház munkatársai vállalták magukra. Templomunkban Igét hirdetett vezetőjük, Kondé Lajos, a Fogadalmi Templom plébánosa. A Példabeszédek könyvének 3. fejezetéből választott Ige alapján dicsérte Istent, adott hálát a két ember közötti legszebb, legtartósabb, “holtomig, vagy holtáig” kapcsolatért, a házasságért: “A szeretet és hűség ne hagyjon el téged: kösd azokat a nyakadba, írd fel a szíved táblájára! Így találsz kedvességre és jóindulatra Istennél és embereknél.”

    Gyülekezetünk Szegedi Kis István Kórusa, a Fogadalmi Templom kórusának, valamint az Újszegedi Szent Erzsébet Templom kórusának képviselői együtt próbálták, majd énekelték négy szólamban a sokak által ismert dicséret feldolgozását: Hinni taníts Uram, kérni taníts.

    Úrvacsorai közösségben vallottuk meg hitünket, majd az istentisztelet befejezését követően úgy döntöttünk, hogy kivisszük az utcára örömünket, és ott rendezzük meg a szeretetvendégséget; hadd kérdezzék meg a járókelők, hadd hirdessük egymásnak: Ad nekünk az Úr gondviselőt, segítőtársat! Ad segítséget az egyedülállóknak, az egyedül maradottaknak is! Övé legyen a hála!

Kereskényi Sándor, lelkipásztor

Még szintén kedvelheted...