Hírek

Beszámoló a 140 éves Szeged Kálvin téri templom ünnepségéről

A nagyszabású ünnepség tényekben:

  • 2024. augusztus 25-én vasárnap délután 15 órakor ünnepeltük a Szeged-Kálvin téri templom fennállásának 140. évfordulóját. 
  • Az ünnepi Istentiszteleten igét hirdetett Nagy Zoltán hódmezővásárhely-susáni református lelkész.
  • Házigazdaként jelen volt Juhász András, Szeged-Kálvin téri gyülekezetvezető református lelkész és esperes, valamint Dr. Kovács György Szeged-Kálvin téri főgondnok. 
  • Áldást mondtak a gyülekezetre Mándi Kitti hódmezővásárhely-csúcsi, Nagy Zoltán hódmezővásárhely-susáni, és Szabó János kisteleki református lelkészek. 
  • Ács Péter testvérünk saját, alapos kutatását, a templomunk történelmét, különös tekintettel a kezdeti időket és Varga Pál szolgálatát mutatta be előadásában.
  • Az Istentiszteleten szolgált alkalmi kamarakórusunk, Erki Kornélia vezényletével, Simon Tamás kántorunk és Takács Zoltán harsonaművész testvérünk.
  • Az eseményen került sor a “Mi templomunk” rajzpályázat díjátadójára.
  • Az Istentisztelet után szeretetvendégség várta a testvéreket a Gyülekezeti Nagyteremben, ahol a rajzpályázatra érkező pályamunkákból és a templomot ábrázoló képeslapok digitális utónyomtatásából kiállítást rendeztünk. 
  • Az Üzenet című, kéthavonta megjelenő gyülekezeti periodika különszámmal jelent meg az ünnepség alkalmából. 
  • Az ünnepség a templomtakarítástól a szeretetvendégségig nagy erőket megmozgató gyülekezeti összefogásból jött létre, amiért ezúton is hálát adunk az Úrnak, és áldását kívánjuk minden testvérünknek!

Eddig a puszta tények. 

Ti pedig kinek mondotok engem?

Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. 

Ez a beszélgetés, amely a Máté, a Márk és a Lukács szerinti Evangéliumban egyaránt olvasható, ez a beszélgetés foglalja össze egy küldetéstudattal rendelkező gyülekezet létezésének az okát. És ha van egy ilyen gyülekezet, akkor már magától értetődik, hogy miért kell ennek a gyülekezetnek templom. Ez a küldetéstudat vezette és ma is ennek kell vezetnie azt a gyülekezetet, amely azt ünnepli, hogy 140 éve van templomuk. 

Ti pedig kinek mondotok engem? – ez a legfontosabb kérdés, amelyre egy hívő gyülekezetnek, de amelyre egyenként minden egyes hívő embernek is meg kell tudnia felelni. Ezt a kérdést tette fel Jézus a tanítványainak és válaszolta meg azt Péter a Lélek által vezetve, ezt a kérdést tette fel az Úr az Ő Lelke és az Ő Igéje által ma Nagy Zoltán igehirdetését eszközként használva, és erre a kérdésre kell válaszolnia őszintén minden hitben járó testvérnek. 

Kinek mondjuk az Urat? 

A kérdésre adott helyes válasz a boldogság forrása is, a misszió mozgatórugója is, az Istentől kapott bizonyságtevő hit alapja is. Hála legyen az Úrnak, amiért ilyen Igét, ilyen Igehirdetést, és ilyen történetet adott a Szeged-Kálvin térnek, hála legyen az Úrnak, mert mindeddig itt volt, megtartotta és gazdagon megáldotta a gyülekezetet! 

Ezért ünnepeltünk. 

Busch Péter
beosztott lelkipásztor

Fotó: Szügyi Tamás

Még szintén kedvelheted...