„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” (Zsolt 133, 1)
Évek óta nem múlik el szeptember (kivéve a vírushelyzet egy esztendejét) anélkül, hogy a Békés és Csongrád megyei gyülekezetek lelkes és vállalkozó szellemű tagjai ne indulnának el, a busszal akár 5 órán át tartó útra, hogy a dolgos hétköznapokat egy rövid időre lecseréljék Igehallgatásra, beszélgetésekre, lelki énekek éneklésére, imádságra.
Ez ebben az évben sem volt másként.
Szeptember 5-én, volt aki már kora reggel útnak indult, hogy az esti vacsora idejére megérkezzen a Megbékélés Házába. Nem véletlenül hívják „Megbékélés Házának”. Már a környezet is a lelki- testi felfrissülés, pihenés ígéretével kecsegteti az embert.
A közös vacsora után Demeter Ottó zsadányi esperes, lelkipásztor szolgálatával indultunk el a minket szerető Isten megismerésének útjára, a 119. Zsoltár nyomában járva. Vezérigénk a az első három vers
„Boldogok, akiknek az útja tökéletes, akik az Úr törvénye szerint élnek. Boldogok, akik megfogadják intelmeit, teljes szívvel keresik őt, nem követtek el álnokságot, hanem az ő útjain jártak.”
Ha őszinte lehetek, ebben a három versben megfogalmazódott mindez, amit a héten igei táplálékként magunkhoz vehettünk. Ugyanis a délelőtti előadások témái a sákramentumok voltak. Volt szó a sákramentumok igei alapjairól, a dogmatikai jelentőségükről és a mi életünkben való fontosságukról. Megérthettük, hogy Isten irántunk való szeretetének jele az, hogy már itt e múlandó és bűnös világban nem csak elméleti, hanem látható, megérinthető, átélhető módon is miénk lehet a kegyelem ígérete. Hiszen mindkét sákramentumban közös, hogy az örök élet nekünk, személyesen szóló ígéretét tárja elénk és erősíti meg bennünk.
A héten az áhítatokat és előadásokat a két egyházmegye különböző lelkipásztorai tartották meg. Külön öröm volt látni, hogy fiatalodik a lelkipásztori közösség, van utánpótlás.
Ahogy azt megszokhattuk, vannak a Csendeshétnek kötött programon kívüli szokásai is.
Ilyen szokás a helyben alakuló, énekkel minden nap kezdetén szolgáló csoport. Néhány lelkes, kántorként is szolgáló résztvevő már úgy érkezik a hétre, hogy összeválogat kedves, ifjúsági énekeket, és ezt együtt megtanulják azokkal, akik örömmel vesznek részt az éneklésben.
Másik hagyományunk a vacsora előtti imaközösség, melyen személyes imakérések mellett gyülekezeteinkért, egyházunkért, a lelkipásztorokért is imádkozunk. Idén különösen fontos imatémánk volt a béke, a biztonság, az anyagi stabilitás is.
Számomra a legkedvesebb fakultatív program az esti közös éneklés. Miután az esti áhítattal elbúcsúztattuk a napot, azokkal, akikben van még erő és lelkesedés, összegyűlünk, énekkel magasztalni az Urat. Énekeskönyvünk énekkincsét ilyen módon is őrizzük, hiszen külön „szabálya” ennek az alkalomnak, hogy kétszer nem hangozhat el ugyan az az énekvers. Így a nap fáradalmaitól elpilledve, testvéri közösségben magasztaltuk az Urat estétől estére, az éneket időnként verssel megszakítva.
A hét megkoronázása a közös, úrvacsorás istentisztelet volt. Minekutána egész héten szó volt az úrvacsora jelentőségéről, mindannyian átgondoltan tudtunk az Úr asztalához járulni.
Hála legyen Istennek a héten megtapasztalt csodákért, a testvéri közösségért, az igei megerősítésért, az érezhető szeretetért. A búcsúvétel öröme mindannyiunknak az volt, hogy Sarkadon, október 1-jén találkozunk!
És így is lett….
Mándi Kitti
Lelkipásztor (Szeged-Kálvin tér)
Megjelent: Üzenet a Kálvin térről, a Szeged-Kálvin téri Református Egyházközség lapja 2022.10.
