Hírek

Presbiteri csendesnapok

Október második hétvégéjén péntek reggeltől vasárnap délutánig tartó presbiteri csendesnapokat szerveztünk a Szeged-Honvéd téri gyülekezet vezető testületének. Szállásunk és tanácskozási helyünk a Pécsi Akadémiai Bizottság székházában volt. Együttlétünket egymás és önmagunk még alaposabb megismerését segítő beszélgetéssel kezdtük. Munkánk része volt az egyházközségünkben folyó szolgálatok jelenlegi helyzete, azok felmérése, és bővítésének, vagy átszervezésének lehetőségei. Az új énekeskönyv dallamaival, szövegeivel ismerkedtünk, közülük többet megtanultunk. Pécs városát, őskeresztyén múzeumát Dévényi Sándor és felesége Lugosi Ágnes építészek ismeretterjesztő, vidám vezetésével járhattuk be, de csak az után, hogy vendégül láttak minket otthonukban. Szombati teendőink végeztével, vacsora után megtekintettünk egy filmet. Annak magán és gyülekezeti életünk mondanivalójáról késő estig beszélgettünk. A vasárnapi, találkozónkat összegző tárgyalás után a Pécs-Belvárosi Református Templom istentiszteletén vettünk részt. Az azt követő szeretetvendégségen rövid betekintést nyertünk a gyülekezet életéről. Istennek legyen hála az együtt töltött, tartalmas napokért. Jövőre szívesen töltenénk együtt ilyen munkanapokat egyházmegyénk többi presbiterével.

Kereskényi Sándor
lelkipásztor

Még szintén kedvelheted...