Ebben az évben, 2000 darab fehér szívvel szeretné megajándékozni Moldován Krisztina Stefánia kórházlelkész az ünnepen a szegedi Klinikán fekvő betegeket.
A gyülekezetek közösségei (bibliaórák, nőszövetségi körök, ifjúsági csoportok) önkéntes munkája által készülnek el a szívek, amelyben a Lelkipásztor kéri a Csongrádi Református Egyházmegye közösségeinek segítségét.
“Remek lehetőség a betegekért való közös imádságra is ez az alkalom, illetve, ha megoldható, lehetőség a találkozásra is, hiszen én is szívesen elmegyek segíteni, ezzel is ismerkedve a megyében lévő gyülekezetek tagjaival, testközelből megtapasztalva, hogy ha Szegedre kell jönni a klinikára az Ige és a testvéri közösség a betegágy mellett is elérhető.”
A szívekhez szükséges alapanyagokkal, és mintával kapcsolatosan minden segítséget megad a Lelkipásztor.