Hírek

Tavaszi Ifjúsági Nap 2024.

Egyházmegyénkben évente két alkalommal, tavasszal és ősszel ifjúsági napra hívjuk a gyülekezetek fiataljait. Ebben az évben, április 20-án szombaton találkoztunk a Szegedi Református Közösségi Házban. A közel 80 résztvevő az egyházmegye kebelébe tartozó gyülekezetekből, intézményekből érkezett.

A Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet önkéntes segítői segítsége nyomán a hűvös reggelen meleg tea és pogácsa várta a résztvevőket. A nap kezdetén, Juhász András esperes köszöntötte a résztvevőket, majd együtt hallgatták meg Gyatyel Péter lelkipásztor nyitó áhítatát, amelynek középpontjában Bartimeus története állt.

A nap témája a LÁTÁS volt, amelynek feldolgozásával a Református Fiatalok Szövetsége szolgálattevői készültek. Az énekek, az előadás, a közös játék és a kiscsoportos feldolgozás is mind segítettek abban, hogy mindannyian közelebb kerülhessünk a témához. Az előadásában Rácz-Schliszka Gábor Ézsau és Jákób történetén keresztül adta át interaktív módon Isten üzenetét.

A közös ebéd előtt a Nyírségi Egyházmegye Ifjúsági napjával is összekapcsolódtunk, beszámolva egymásnak videóhívában a napunkról.

A közös pizzaebédet az udvaron fogyaszthattuk el a gyönyörű napsütésben.

Ebéd után a nap témáját beszélhettük át kis csoportokban, majd a közös zárásra gyűltünk össze a nagyterembe. A személyes bizonyságtételek és a közös éneklés elmélyítette, hogy jó Istenhez tartozni, és a vele való kapcsolatot közösségben is megélni.

Köszönjük szépen az egész napos szolgálatot a REFISZ önkénteseinek, és az Egyetemi Gyülekezetben is szolgáló lelkipásztoroknak: Zilahi Rékának és Busch Péternek. Köszönjük a Csongrádi Református Egyházmegye, és az MRE Zsinati Ifjúsági Osztály támogatását!

Gyatyel Péter
lelkipásztor

📸Busch Péter, lelkipásztor

Még szintén kedvelheted...