Hírek

Ismét megnyílt a székkutasi templom ajtaja!

Immáron második alkalommal csatlakozott a Szekkutasi Református gyülekezet az Ara Sacra fesztivál Nyitott Templomok napjához.

A rendezvény célja minden évben az, hogy azok számára is nyitottá tegye a templomajtót, akik más felekezethez tartoznak, vagy épp nem gyülekezeti tagok. A kötetlenebb környezetben, a művészeten keresztül érezhetjük meg Isten jelenlétét.

Ebben az évben a Szegedi Ökumenikus Kórus szolgálatát hallgathattuk meg, akik hatalmas szeretettel és csodálatos repertoárral készültek erre a fellépésre is.

A koncert alatt igei köszöntés mondott Mándi Kitti, a gyülekezet lelkipásztora, a végén pedig a közönség együtt énekelt a kórussal. 

Szeretetvendégséggel zárult az együttlét, melyen nem csak gyülekezeti tagok, hanem falubeliek és még hódmezővásárhelyiek is részt vettek.

A rendezvény mottóját együtt tudtuk megélni: “Az igazság békét teremt!”

Mándi Kitti
lelkipásztor

Még szintén kedvelheted...