2024. április 8-án, Hódmezővásárhelyen, a Helyőrségi Kápolnában egyháztörténeti jelentőségű ese-
ményre került sor.
A tavalyi évben felépült, majd rendeltetésének átadott, Hunyadi János nevét viselő ökumenikus kápolnában, Pásztor Dániel püspök, a Zsinat lelkészi alelnöke, első püspökként szolgált igehirdetéssel református katonák között. A zsúfolásig megtelt teremben a helyőrségi zenekar játékára vonult be püspök úr és Dudás Ferenc a tábori lelkész, százados. A tábori lelkész az alkalomhoz illő éneket talált, az összegyűlt gyülekezet lelkesen énekelte a Fel barátim, drága Jézus zászlaja alatt kezdetű éneket.
Püspök úr igehirdetésének alapigéje a János írása szerinti szent evangélium 20. részének 26. verse volt:„Nyolc nap múlva ismét bent voltak a tanítványai és Tamás is velük. Bár az ajtók zárva voltak, bement Jézus, megállt középen, és ezt mondta: Békesség nektek!” Püspök úr igehirdetésében különbséget tett a béke és békesség fogalmunk között. Kiemelte, hogy a Honvédség tagjainak feladata a béke megőrzése, annak fenntartása egy adott ország területén. A béke nem más, mint a háborúk közt eltelő rövidebb vagy hosszabb, harcmentes időszak. Ellenben a békesség Isten ajándéka a külső körülményektől független belső lelki értékünk, amelyet, mint egykoron a tanítványoknak, úgy nekünk is csak Jézus adhat meg. Az igei alkalom végén a Helyőrség parancsnok helyettese megköszönte püspök úr szolgálatát, majd emlékplakettet adott át neki. Jó volt tudni, hogy ő is református „hitsorsosunk”, aki Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből elkerülve, ott jó lelki alapokat kapva, az idegen környezetben is hitvalló református.
Elgondolkodásra késztetett az a tény, amelyre parancsnok-helyettes úr is felhívta a figyelmet, hogy a honvédek arányukhoz képest milyen magas számban vonzódnak mind békében, mind háborúban, a ke-
resztyén értékekhez. Elmesélte egy külszolgálati élményét is, amelynek során Afganisztánban egy magyar konvojt váratlan harci támadás ért. A konvoj katonái választhattak, hogy pszichológust vagy lelkészt küldjenek közéjük a traumatikus élmények feldolgozásának segítésére. A katonák a lelkipásztort választották és néhány nap átbeszélés és együtt imádkozás során túl voltak addigi életük egyik legnehezebb eseményén. De szólt arról is, hogy a Koszovóban megsérült békefenntartóink lelki és fizikai talpra állását milyen komolyan segítette az, hogy közülük többen hitben élő katonaként kérték és kapták a tábori lelkészek lelkigondozó látogatását.
Elgondolkodtam azon is, hogy már a korai keresztyénség is vonzotta az akkori katonákat. A Krisztus keresztje alatt álló százados, az Úr halálakor, amikormindenki hallgatott, egyedüliként vallotta meg Jézus
istenségét, amikor így szólt: „Bizony, ez az ember Isten Fia volt!”. De eszünkbe juthat Kornélius százados is, aki a pogányok közül származó keresztyének egyik első képviselője, illetve az a kapernaumi szá-
zados is, akinek szolgáját gyógyította meg Jézus Krisztus.
Istennek legyen érte hála, hogy a halál mezsgyéjén nap, mint nap megálló katonák között is van népe. Legyen imatémánk a tábori lelkészi szolgálat működése is!
Juhász András
lelkipásztor
